Tragédia egy képben

A pillanat, amikor harmadszor is elkezdem radikálisan visszabontani ugyanazt a hónapok óta készülő csipkekardigánt.

A sárgarigók se járnak iskolába, a gyíkok se járnak, mégis egészen jól megélnek

Minden évben depressziós leszek, amikor elkezdődik az iskola. Szeretem a gyerekeim társaságát, különösen, ha sem őket, sem engem nem szorít semmilyen időkényszer vagy feladatteljesítés  - és mi másról kéne szólnia a nyári szünetnek (vagy legalábbis egy részének), ha nem erről: a nemszorításról meg a társaságról.
Manapság, ha egy terméket vagy szolgáltatást el akarnak adni nekünk, két kifejezést kiabálnak felénk nagy hangon: rugalmasság és a személyre szabottság (feltételekben, választható terméktulajdonságokban, ügyintézésben). Óvatlanul azt hihetnénk, hogy az egész világ (legalábbis a pénzért megszerezhető része) olyan ütemre táncol, amilyenben fütyüljük alá a dallamot, de elég egy pici egyéni (fizikai, szellemi, esetleg esztétikai) érzékenység, ami miatt nem felel meg a "kifejezetten az igényeinkre kifejlesztett, speciális" izé, ráébredünk, hogy a valóban szabad választásnak komoly gátjai vannak, és sokszor a mindennapos megszokásaink se alakíthatók kedvünk szerint, inkább úgy kell a sokféle kötelezettség és kényszerítettség közé betuszkolni őket, ahogyan a japán metró tömegsűrítő szakemberei tuszkolják be szegény utasokat a szerelvényekbe.
A nyárban, a szünetben tehát az a jó, hogy az életritmusunk sátorvasait végre nem oda cövekeljük, ahol éppen van hely a nagy zsúfoltságban, hanem oda, ahová valóban szeretnénk - ahol éppen elfáradunk, vagy ahonnan jobb rálátás nyílik a csillagokra -, hogy szabadon hurkolhatjuk szépséges mintákba a rendelkezésünkre álló időt, és a napokat kedvünk szerint színezhetjük együtt tarkára. Nem könnyű mindettől elbúcsúzni, úgyhogy bánatomban készítettem egy kicsi táskát, amiben elfér egy könyv, pénztárca és telefon az iskolaév tankönyvkupac nélküli, szabadabb napjain.

A szünet utolsó ajándéka a nyári napokra emlékeztető,
de egész évben hordható kistáska

Nem felejtettem el az érdemeit, ámbár tudom, hogy van egy sajnálatos jellemhibája

– Nagyon megérdemlik a győzelmet ezek a lányok! – mondja a sportriporter a tévében a magyar kajakos olimpikonokra, és nem lehetetlen, hogy a német sportriporter is hasonló szavakkal méltatja a második helyezetteket, mondván, nagyon megérdemelték volna, ők is, az aranyat. Mert ki nem, ugye, aki négy évig (s előtte sokszor évtizedekig) hajt, dolgozik, küzd, áldozatot hoz, lemond, salátát választ somlói galuska helyett, fájdalomcsillapítóval edz, infúzióban kapja a csodás és lehetőleg legális izomnövelő szereket, szponzorokkal kedveskedik, kamerába mosolyog, s világversenyeken futam után zihálva nyilatkozik okosakat. Tömérdek erőfeszítés azon az egy szem dobogón, csoda, hogy össze nem roskad.
Nem szeretem az érdem-retorikát. Egyrészt, mert meggyőződésem, hogy a világ általában nem az a hely, ahol a javakat érdem szerint adják; másrészt, mert ahol jutalmat osztanak, oda mindig kell egy osztó is - s ki legyen az, aki - sokszor érzelmileg terhelt helyzetekben - megmondhatja, mit érdemel a másik, vagy mit nem? Magunkról beszélve is szebb lenne a mert megérdemlem frázisa helyett arról beszélni: mert szeretném, mert vágyom rá, mert jó volna nagyon.
Ezt az egyszerű nyári felsőt tehát nem azért kötöttem a nagylányomnak, mert megérdemelte, hanem mert szeretem látni az örömét, és nem is azért, mert én megérdemeltem a flow-élményt, hanem mert baromira jól esett.

Ravelry

Nos, tegye a kezét a szívére, és mondja meg őszintén

– Szerinted megcsal? – kérdezte szorongva a barátnőm tizenhét éves koromban, és én láttam a szemében, hogy nem akarja tudni az igazságot. Életemben először azt éreztem, hogy olyasmiben kérik a véleményemet, ami meghatározza egy másik ember boldogságát, de legalábbis középtávú közérzetét. Nem volt könnyű pillanat, mert szerintem ugyan nem csalta meg az illető, de azt biztosra vettem, hogy már nem szereti. Azóta, ahogy az évek múlásával a legtöbb emberé, az én véleményalkotói habitusom is sokat változott és finomodott. A kamaszlányos, a másik fájdalmának elkerülése érdekében a hazugságtól sem visszariadó mellébeszélésen túl formáltam már brutálisan őszinte véleményt, bölcsen visszafogottat, tényszerűt, hevesen érvelőt, részrehajlót, elragadtatottat, cinikusat, kizárólagosat, megengedőt, és még ezer félét, pillekönnyű és mázsás súlyú ügyekben egyaránt.
Most, hogy az 1001 fonal lehetőséget adott egyik fonalának a kipróbálására, könnyebb dolgom van, mint akkor, fiatal lányként: biztos vagyok benne, hogy a Scheepjes Bloom fonalában nem könnyű csalódni, és nyugodt szívvel állítom, hogy aki felfigyel érdekes egyéniségére és a flörtnél messzebb merészkedve komoly kapcsolatba kezd vele, az sokoldalú, szórakoztató partnerre talál benne.
A  csomagom négyféle színt rejtett, amiből a zöldet, a pirosat és a szürkét azonnal megszerettem, a sárga láttán viszont egy cseppet megriadtam: a sárgához eleve kurázsi kell, kalandvágy és elszántság, ez a markáns napraforgósárga pedig hajlamos elnyomni a tulipán pirosát, a krizantém levelének zöldjét vagy a bokrok alatt megbújó több éves avar szürkéjét, vagyis a többi gombolyagom színeit. Magamtól biztosan nem raktam volna össze ezt a négy színt, mégis - ahelyett, hogy egyszerűen elhagytam volna a sárgát - kihívásnak tekintettem, hogy összekomponáljam őket. Blokkokban mindezt nem tudtam elképzelni, ezért végül a színeket soronként váltva kissé angolos jellegű, nagyon egyszerű , szövethatású mintát* horgoltam, hozzá még annál is egyszerűbb formát választva.

Ravelry
A Bloom érdekes, kötött struktúrájú pamutfonal (az a fajta ami már a gombolyagban is úgy néz ki, mintha valaki már előkötötte volna a szálat), kifejezetten rugalmas, és a vastagságához képest határozottan könnyű. Bár maga a szál fogásra és viselkedésre is kissé zsinórszerű, a kész horgolt és kötött munka ebből a merevségből már csak annyit tart meg, amennyi  pamutokra általában jellemző.
Hogy a kötésélményt is kipróbáljam vele, készítettem egy olyan babaholmit, amiből mindig jó, ha van a háznál.
Ravelry
Ötös tűvel, pillanatok alatt elkészült, és ezen a kis darabon is jól látszik, hogy a Bloom jó pajtása a rövidített soroknak, a csipkeminták alapjait is jelentő jobbra és balra dőlő fogyasztásoknak vagy az i-cordnak is. Bár a Ravelryn látható adatlapja szerint főleg táskák, takarók, terítők és játékfigurák  készülnek belőle, ez a szép és látványos pulóver jól mutatja, mi mindenre képes egy kis kreativitással új játszópajtásom, a Bloom.

* A minta lényege nagyjából: az alapsorban egyráhajtásos pálcák és láncszemek váltakoznak, a következő sorban pedig az egyráhajtásos pálca fölé láncszem kerül, a láncszem fölé pedig úgy horgolok egyráhajtásos pálcát, hogy az eggyel lejjebbi sor egyráhajtásos pálcájának a tetejére hurkolok. Talán bonyolultnak hangzik, de a Ravelryn ráközelítve szerintem látszik a képeken a minta felépítése. 

E koczkákat töltsük meg dióval, melyet előbb czukor-szirupban megforgattunk, azután hajtsuk össze kis kifli alakban

Ha az ember megkíván egy kis édességet, rengeteg választása van: boríthatja cukormázzal a répatortája tetejét, de főzhet tejbegrízt gyulladáscsökkentő hatású sztíviával is, vagy gyúrhat mákos pitét alacsony kalóriatartalmú nyírfacukorral, dagaszthat kalácsot immunerősítő mézzel, süthet zabsütit rézben gazdag melasszal, s akár önthet magas nyomelemtartalmú juharszirupot is a palacsintájára.
Mon Petit Violon mintái szerintem leginkább omlós hókiflire hasonlítanak, amit megszórhatnak gondos kezek házi készítésű, igazi vaníliával ízesített porcukorral, és tárolhatják birsalma illatú kamrában, de készülhet vanilincukorral, mélyfagyasztott gesztenyemasszával, és várhatja a vendégeket műanyag dobozban is: egyszerre vintage és mai hangulatúak, jól hordható, praktikus darabok, a régi idők nosztalgikus bájával fűszerezve.

Ravelry

Ezt a bájos arcot összehasonlítottam a magamról készített rajzzal

- Nekem is barna szemem van! - állapította meg a villamoson a helyes, göndör szőke fürtös, ovis korú kisfiú, miután hosszasan szemlélte az ölemben ücsörgő babát, aki ugyebár lány, egyenes szálú haja barna, és messze van még az ovitól, mégis, a kisfiú a sok szembeszökő különbség mellett talált egy közös vonást is, mert a gyerekek a felnőtteknél sokkal inkább hajlanak rá, hogy ne a különbségeket lássák egymásban, hanem a hasonlóságokat. Ennek aztán annyira megörült, hogy továbbiakat kezdett keresni, míg végül feltűnt neki a pici szájban a két aprócska alsó fog. - Nekem is két fogam van! - vágta ki, majd a kérdő pillantásomat látva helyesbített: - Nekem is van két fogam is.
Néhány nappal később egy pikniken odajött hozzánk egy kislány, és meglátva a baba horgolt ruháját, egyetlen mondatra egyszerűsítette a köszönés, bemutatkozás és udvarias társasági csevegés bonyolult formuláit: - Nekem is van fehér ruhám otthon.
A sokfogú kisfiú és a fehér ruhát is birtokló kislány példáját követve egy ideje azzal játszom, hogy közös vonásokat keresek mindenkivel, akivel találkozom a boltban, az utcán, a szülői értekezleten vagy a kormányablak irodájában. Nem mindig könnyű játék, de nagyon jó hatással van az empátiára.

Ravelry

Ezért nemcsak szabadságot, erőt, életörömöt érzett, hanem megérezte a jónak minden hatalmát

Gyerekkoromban a nagymamám néha rám bízta, hogy szedjem össze a tojásokat az udvaron, amiket a családalapítási szándékaikban rendszeresen akadályoztatott tyúkok ide-oda elrejtettek, hátha nagy titokban sikerül végre kikölteniük néhányat; és olyan is előfordult, hogy a még meleg tojásokból hamar rántottát sütött nekünk, körülötte lebzselő unokáknak, reggelire. Azóta sem ettem olyan rántottát, pedig néha hozzájutunk "kapirgálós tojáshoz", ahogy a gyerekeim nevezik, de az is messzebbről érkezik, legalább néhány napos állás után.
Nem nehéz amellett érvelni, hogy alapanyag és alapanyag között ég és föld lehet a különbség - és ez bizony a fonalakkal is így van. Annás vérszilvával festett selyem-merinó keveréke bársonyos, mint a frissen sütött tükörtojás tökéletes, lustán csordogáló sárgája, acélkék színe pedig, amiről nehéz elhinni, hogy nem mesterséges festőanyaggal készült, minden egyes szem lekötésekor megmutatja a természet bámulatos alkotó erejét.

A kötéseket és fonalakat már nem csak a macskától kell féltenem,
más is szívesen játszadozna velük